Húsvét hétfőre egy személyes történetet hozok Neked.

Emlékszem, amikor még a multis állásomban dolgoztam, és fáradtan nyűgösen a vonaton ülve tartottam hazafelé. Már nagyon éreztem magamban a hívást, hogy nemcsak elinduljak a spirituális utamon, de igaziból már főállásban is ezen a területen dolgozhassak. Mindezt úgy, hogy igaziból nagyon szerettem az állásomat, hálás voltam az akkori támogató főnökömnek, kedvesek voltak a kollégáim, de a lelkem nagyon másra vágyott.

Nem tudtam, mitévő legyek, és nem értettem, miért nem jöhetett még létre a váltás lehetősége. Elkeseredésemben egy jelet kértem a Teremtőtől, a Kvantumtól, hogy megérthessem, mi is történik velem. Pár percen belül, a Facebook hírfolyamát görgetve, felugrott egy poszt Vianna Stibal-től, a ThetaHealing® technika megalkotójától. Nem szó szerint idézve, de a lényegét megfogalmazva a következőket írta: Hite szerint addig vagyunk különböző helyzetekben, ameddig meg nem tanuljuk azt, amit az adott helyzet tanít nekünk.

Alapvetően a technika kapcsán is ezt tanítjuk, hogy valóban, minden egyes élethelyzet valamilyen “nyereséggel”, tanulással szolgál számunkra, ezért hozzuk létre ezeket a leckéket az életünkben. De akkor abban a pillanatban valahogy másként hangzott mindez, és megértettem, hogy nekem még dolgom van ott, valamit tanulnom kell, és megszületett bennem a tiszta szándék, hogy megértsem és meg is fejlődjem mindazt, amit ez a helyzet mutat számomra. Így is történt!

Egy következő bejegyzésemben pedig elmesélem Neked, mi is a folytatása ennek a történetnek.