Nagyon különleges kapcsolat fűzött a nagypapáimhoz, egy ideje már mindketten egy másik síkról támogatnak. Többször is volt, hogy a haláluk után megjelentek, és segítettek, támogattak különböző helyzetekben. Nagyon szeretem őket a mai napig, nemcsak hiszem, hanem tudom és tapasztalom is, hogy a lelkük él, és a halállal együtt csupán egy másik lét más fajta valóságában folytatják.

Tudom, hogy mindannyiunknak vannak olyan szerettei, akik valószínűleg már nem ezen a fizikai síkon élik az életüket. És azzal is tisztában vagyok, hogy a búcsúnak néha lehetnek igen nehéz és fájdalmas pillanatai.

Én mégis azt gondolom, hogy lehetőségünk van – a belső folyamatainkat megélve és tiszteletben tartva, eljutni egy olyan pontra, ahol már azt érezhetjük és tudhatjuk is, hogy egy szeretetteljes és biztonságos helyen vannak, és mindeközben kapcsolódhatnak velünk.

Többször többen is kerestek már meg engem annak kapcsán, hogy különböző életterületeiken érzékelnek elakadást, és viszonylag elég gyorsan kiderült, hogy egy bizonyos szerettüket még nem engedték el. Amikor a lélek készen áll és megtörténik az elengedés, az nem egy elszakadás, hanem egy felszabadulás mindkét fél számára. Hiszen ez a Végtelen Intelligencia és Szeretet, ami körbevesz minket, minden pillanatban támogat, és pontosan tudja, kinek mikor hol és milyen dolga van. Isteni időzítésünk van mindannyiunknak, és ennél fogva pontosan okkal vannak adott időpontban azok a kilépési pontok és belépési időpontok az úgynevezett élet nevű játék terén.

Ami szintén egy kiemelt téma a klienseim körében az a születés, és kimondottan az anyává válás. Sok hölgy küszködik félelmeivel, és olyan problémákkal, ahol az orvoslás szerint képtelen természetes úton a várandóságra, még talán akkor is, ha ennek látható biológiai okai nincsenek. Vianna, a ThetaHealing® megalkotója írja a Betegségek és rendellenességek c. könyvében, hogy hiába a nő várakozása, készen állása a várandósságra, a döntő szempont főként az, hogy a lélek mikor szeretne, illetve mikor áll készen megérkezni, és azon a ponton bármi is történik, ő itt lesz. Természetesen vannak olyan helyzetek is, amikor a születendő lélek és az anya tökéletes összhangban vannak, de szerintem mindannyian ismerünk más történeteket is. 🙂

Sok esetben így már értelmet nyer az, hogy akár hosszú hónapok vagy akár évek sikertelen próbálkozásai után, egyszer csak, már-már váratlanul megérkezik a gyermek, mint egy kis fényes üstökös a ragyogó csillagos égről. 🙂

Ha megnézzük akár ezt a fajta beengedés, megengedés folyamatát, de akár a fentebb említett elengedést, önmunka, univerzális törvények és erények szintjén vannak benne hasonlóságok. Nagyon fontosak azok az erények vagy tulajdonságok, amik ezekhez a témákhoz kapcsolódnak, és sok más életterületünkkel kapcsolatosan figyelhetünk meg összefüggéseket, ha tudatosan megvizsgáljuk.
Ide tartozik, a szabad akarat törvénye. Egész egyszerűen nem szólhatunk bele, nem manipulálhatjuk és befolyásolhatjuk mások szabad akaratát, hiszen ez maga a szabad akarat, ő szabadon dönthet. Akkor sem ha ez éppen egy kilépési vagy belépési pont. A döntés mindig az adott személy kezében van. Természetesen nyújthatunk segítő kezet, de ő dönt. Egy léleknek több kilépési pontja is lehet az élete során, és ha nem az utolsónál jár, szabadon dönthet adott pillanatban, hogy folytatni szeretné vagy maradni.
Ugyancsak idetartozik az elengedés, hogy képesek vagyunk-e szeretettel elengedni a másikat. Kérdés itt, hogy vajon volt-e olyan helyzet az életünkben, ami nyomasztó veszteséggel zárult, és amit akár újra és újra teremtünk, egyben élünk a jelenben. Ezekben a helyzetekben teremtjük újra és újra magát ehhez fájdalmas múltbéli tapasztaláshoz kapcsolódó negatív érzéseket, fájdalmat, szomorúságot és veszteség érzést.

Csak kettőt említettem a sok-sok kulcsfontosságú erényből, melyek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy valóban megértsük a világunk működését, és hogy az eseményeket szeretettel tudjuk szemlélni.

Természetesen mindaz, amit leírtam, csak akkor képes működni, ha hiszel abban, hogy van egy mindent átható csodálatos energia, ami/ aki szeret téged, gondoskodik rólad és hogy mindenek felett áll.

Ha pedig ellenérzéseid vannak ezzel kapcsolatosan, akkor érdemes lehet megnézni, hogy hol és mikor veszítetted el a hitedet. Hiszen ez is egy újabb kulcsfontosságú erény.

Természetesen minderre van megoldás, akármelyik helyzet is érint Téged, újra lehet írni a benned végbemenő érzéseket, és ezzel együtt a helyzethez, a múlthoz vagy épp a jövőhöz fűződő viszonyodat. Számtalan olyan helyzetet láttam, amikor a konzultációk végeztével a sötét, borús jelenből egy csodás, új és reményekkel teli világra ébredt a résztvevő. És mint tudjuk, mi teremtjük a valóságunkat, így nagyon nem mindegy, most éppen hogyan érzed magad, hiszen a jelen pillanataid teremtik a jövő valóságát.